Iskolatörténet

Iskolánk jogelődjének a 2. sz. Élelmiszeripari Tanulóiskolának a feladata az 1953/54-es tanévtől a sütőipari szakmunkásképzés volt. A gyakorlati oktatás négy sütőipari tanműhelyben oldottuk meg, melyek kezdetben vállalati kezelésben voltak, majd 1957-ben az intézményünkhöz kerültek.

1964/65-es tanév jelentős változást hoz az iskola életében a szakközép iskolai képzés beindítása. 1967-ben az iskola felveszi Pesti Barnabás nevét. Ebben a tanévben is bővültek feladataink, új szakképzési területek: tejipari szakmunkásképzés, konzervipari szakközép iskolai képzés, dolgozók szakközépiskolája esti és levelező tagozaton sütő, édes, tejipari szakmákban. 1972 januárjában megalakult a természetjáró szakosztály, ami azóta is jelentős szerepet játszik az iskola közösségi életében. 1978/79-es tanévtől indul az élelmiszer-analitikus technikusképzés.

A fővárosi iskolák területi átszervezése után iskolánk az 1979/80-as tanévtől Andrássy út 63-65. szám alatti épületbe költözhetett. Megkezdtük az épület átépítését, korszerűsítését a szakképzés és kor igényéhez igazodva. Korszerű analitikai és mikrobiológiai laboratóriumok kialakítására került sor. 1985-re befejeződött a 300 adagos konyha és étterem, valamint a tornatermi öltözők kialakítása. 1980-ban megalakult a "Jibraki" Diákszínpad, ahol igen színvonalas és országos szinten is eredményes munka folyt. 1981-83 között felépült az XIV. Almádi u 3-5 szám alatti telken az új sütőipari tanműhelyünk. A sütőipari tanműhely munkáját és a szakképzést segítették az Almádi úti épületben kialakított korszerű kémiai laboratórium, és géptani oktató kabinetek.

Az iskola vezetősége az érdekvédelmi szervezetekkel együttműködve 1985-ben alapította az ISKOLÁNKÉRT EMLÉKÉRMET. 1986/87-es tanévtől a szakközépiskolai képzés ismét átalakult. A tanulók az első négy évben közismereti és szakmai tantárgyakat egyaránt tanultak. A diákok a negyedik év végén a közismereti tantárgyakból érettségi vizsgát tettek, és a tanulmányaikat a ötödik szakképzési évfolyamon folytathatták. Az ötödik évfolyamon csak szakmai elméleti és gyakorlati képzésen vettek részt a tanulók. Az öt éves szakközép iskolai képzés a technikusképesítő vizsgával zárult. 1989/90-es tanévben az érettségire épülő analitikusképzés első éve.

Ez a képzési forma a sütőipari, az édesipari, tejipari és az élelmiszer- analitikus szakokon indult. Új feladatunk volt 1986-ban az élelmiszeripari gépésztechnikus képzés indítása, mely beiskolázási nehézségek miatt a 1996/1997-es tanévben szűnt meg. 1987/88-es tanévben újara beiskolázunk a malomipari szakmunkásképzőbe. 1987-ben Vásárosnamény-Gergelyiugornyán tiszaparti üdülőtelket vásárolhattunk, ahol 1989-ben átadhattunk jól felszerelt üdülőnket. Minden évben diáktáborokat és tanulmányi kirándulásokat szervezünk "Ugornyán". Túrakenuink 40 fő egyidejű vizitúráját teszik lehetővé. 2002. óta üdülőnk Kőszegi Zoltán iskolánk egykori igazgatóhelyettesének nevét viseli.

Az ipari igények és a társadalmi elvárások motiválták, hogy nyugat-európai minta alapján iskolánk kidolgozta a pék-cukrász szakma tanügyi dokumentációit, és azok elfogadása után először az1990/91-es tanévben iskolázta be a mai napig legnépszerűbb pék-cukrász szakmunkásképző osztályát. Két gimnáziumi osztály is színesíti az iskolában a választékot. Az 1993./1994-es tanévtől irodalmi-drámai fakultációjú gimnáziumi osztály, az 1994/95-ös tanévtől biológia-kémia fakultációs gimnáziumi osztály is indult az iskolában.

Ezekben az években az oktatáspolitikai koncepció is jelentősen megváltozott. A szakmai képzést az iskolák csak a tanulók 16. évének betöltése után kezdhették el. Új iskolai formációk alakultak ki. A szakközépiskolában a közismereti tantárgyak mellett csak egy-egy szakmacsoport un. orientációs és szakmai előkészítő tantárgyait tanulják a diákok.
Hasonló a helyzet a szakiskolai osztályoknál is. A 9-10. évfolyam elvégzése után kezdhetik meg a tanulók az OKJ szerinti szakmák elsajátítását.

A Munkaügyi Minisztérium pályázatán 1995-ben sikeresen szerepeltünk. A Phare-CAS program keretében az iskola 17 munkaállomásos korszerű számítógéptermet, fénymásolókat, 20 millió forint értékben a közismereti tantárgyak korszerű oktatását segítő szemléltető eszközöket kapott. A Világbank Emberi Erőforrások Fejlesztése projekt keretében tanáraink pedagógiai továbbképzéseken vettek részt.

A programban vállalta az iskola, az 1996/97-es tanévtől az élelmiszeripari szakmacsoportban minden évben egy szakközépiskolai osztályt indít a Világbanki tanterv tematikáját követve. 1991-ben a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján az iskolához került a VII. Izabella u. 1. szám alatti kollégium. Az eredeti épületrészt az evangélikus egyház visszakapta. Az új épületrész az iskoláé maradt, ahol az ekkor induló házvezető képzés gyakorlati oktatóhelyeit alakítottuk ki. Tankonyhát, számítógéptermet építettünk és megteremtettük a feltételeit a gépírás, csecsemőgondozás és szabás-varrás oktatásának is.

Az 1993-94-es tanévtől az Almádi utcai tanműhelynél megvalósult egy emeletráépítés: 12 új tantermet alakítottunk ki.
1994-ben az édesipari gyakorlati oktatás pedagógiai és szakmai feltételeinek javítását eredményezte az édesipari tanműhely kialakítása a Nestlé-gyárban, ami 1999-től az iskola Almádi utcai épületében üzemel és folyamatos fejlesztése iskolánk kiemelt feladata.

1998-ban a Világbanki Programban résztvevő iskolák részére újabb pályázatot ír ki a Munkaügyi Minisztérium. A sikeres pályázatot követően az 1998/99-es tanévtől az informatikai szakmacsoportban is indult egy osztály az iskolában. Újabb korszerű 20 munkaállomásos számítógéptermet, informatikai oktatást segítő eszközöket, szoftvereket, a közismereti tantárgyak oktatását segítő szemléltetőeszközöket, az élelmiszeripari szakmacsoport részére nagy értékű, korszerű laboratóriumi eszközöket kaptunk. Az oktatás új korszerű módszerekkel történő szervezését teszi lehetővé a Phare-program keretében kapott, nagyértékű berendezésekkel felszerelt Média-terem.

Az új képzési struktúra alapján az érettségire épülő a sütő-cukrász technikus képzésre az 2001/02-es tanévben iskoláztunk be először. A 2002/2003-as tanévben új szinten indul meg a oktatás az iskolában. akkreditált felsőfokú szakképzés keretében élelmiszeripari menedzserképzést indítottunk. Az itt megszerzett kreditpontok egy részét a Szegedi Tudományegyetem Élelmiszeripari Főiskolai Karán történő továbbtanulás esetén beszámítják.Az iskola folyamatos fejlesztését szem előtt tartva 2004-ben pályázati pénzből az Andrássy úti és az Almádi útcai épületünkben is nyelvi laboratóriumot alakítottunk ki. Főhatóságunk javaslatára az iskolánk új neve: Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium.

A Fővárosi Önkormányzat mint fenntartó 2008-től TISZK-ekbe csoportosította az iskoláit. A mi iskolánk a "SZÍNES" TISZK-be tartozott a képzési profiljának megtartása mellett. Változás, hogy 2007-ben bevezettük a felzárkóztató képzést, viszont a gimnáziumi osztályainkat 2008. szeptember 1-től nem indíthattuk.

A 2010/11-es tanévben több fenntartóváltás történt, végül az iskola a fővárostól az agrárképzésért felelős minisztériumhoz került. A tantervek változásával szakgimnáziumi és szakközépiskolai néven futott az érettségire majd technikusi vizsgára, illetve a hagyományos szakmunkás vizsgára felkészítő képzés. Ezzel egy időben ismét indíthattuk a méltán népszerű és sikeres pék-cukrász képzést.

2020 új fordulópontot hozott az iskola életébe. Megalakult a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum, melynek egyik iskolája lett intézményünk. Az újonnan bevezetett tanterv az iskola nevében is változást hozott: Közép-magyarországi ASZC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola. Az oktatott szakmák részben új nevet kaptak: 2020-tól a technikumban sütő-cukrászipari technikus és élelmiszerellenőrzési technikus szakmákban öt év alatt érettségi és szakmai vizsgát lehet szerezni. A szakképzésben pék, cukrász, pék-cukrász és édességkészítő szakmai végzettséget lehet három éves képzésben megszerezni.

2022-ben Iskolánk elnyerte a Minősített Tehetséggondozó Műhely címet.